Edzőnk edzőtáborban tartott foglalkozásokat
Az elmúlt hetet Baján, a korábban hosszú éveken át Pécsett dolgozó, később a Szpartak Moszkvával Euroligát is nyerő Rátgéber László által szervezett edzőtáborban töltötte edzőnk, Meszlényi Róbert. A szakember edzéseket vezetett a táborban, és, - természetesen az ott dolgozó kollégáival együtt - a táborban az edzők részére tartott előadásokon is részt vett. A táborban végzett munkáról, az ott szerzett tapasztalatokról beszélgettünk
- Hány gyerek volt a múlt héten Baján?
- Nagyon sok, olyan kétszázhúsz körül.
- Hogyan osztották be őket?
- Külön a fiúkat és a lányokat, korosztályok szerint. Én a legidősebb fiú csoporttal dolgztam, tizenhat-tizenhét éves srácokkal. Voltak helyiek, jöttek Körmendről, Szolnokról, sok ügyes, tehetséges fiúval dolgozhattam.
- Milyenek voltak a körülmények?
- Minden rendben volt, a rekkenő hőséggel meg kellett bírkózni. A csoportok váltva, hol csarnokban, hol szabadtéren edzettek. Szabadtéren volt, hogy tűző napon kellett dolgozni, a teremben pedig ugyan nem sütött a nap, de állt a levegő. Ettől eltekintve kitűnően megszerveztek mindent, amikor nem voltak edzések, akkor is voltak, akik felügyeltek a gyerekekre.
-Szakmailag is hasznos volt a tábor?
- Feltétlenül. A gyerekekkel egy hét pontból álló,egymásra épülő program alapján dolgoztunk, ráadásul ami,edzők részére is tartottak érdekes előadásokat.
- Ezek közül mi volt a legérdekesebb?
- A Szpartak Moszkva erőnléti edzője a sérülések megelőzéséről, a koordináció javításáról tartott előadást. Ez a kettő egyébként összefügg, hiszen ha stabilabb, jobb a koordináció, akkor kisebb az esély a sérülésre. Egy másik szerb szakember az ellenfelek feltérképezéséről beszélt. Ő kidolgozott egy a most használatosnál egy jóval részletesebb, árnyaltabb statisztikát, amelyben például az eladott labdából is többféle van, s ezzel a módszerrel kísért figyelmmel több világversenyt.
- Összességében milyen volt az ott töltött hét?
- A hőség miatt időnként kissé fárasztó, de azt gondolom, szakmailag nekünk igen hasznos volt a Baján töltött hét, és nagyon remélem, a gyerekek is sokat tanultak, fejlődtek.
Legfrisebb híreink
| 2012/02/05 - 20:00 | Könnyed játszadozás - fölényes légiós siker |
| 2012/02/02 - 11:18 | Janou Rubin is mehet a gálára |
| 2012/02/01 - 18:21 | Győzelmet ért a jó kezdés |
| 2012/02/01 - 08:07 | Fontos fellépés Debrecenben |
| 2012/01/31 - 21:51 | A büntetés fele "fizetős", fele felfüggesztett |
| 2012/01/31 - 18:32 | Egemonye is "gálázik" |
| 2012/01/30 - 20:16 | Bandi továbbra is a keretben |
| 2012/01/29 - 21:35 | "Gomba" holnap megpróbálja |
| 2012/01/25 - 20:12 | Magabiztos továbbjutás |
| 2012/01/24 - 20:57 | Kanizsa: reméjük egy állomás |
| 2012/01/22 - 18:43 | Jó volt a fiúkért szorítani |
| 2012/01/21 - 18:53 | Megint megvertük az Albacompot |
| 2012/01/21 - 16:38 | Utánpótlás, U23: győzött a nagyobb tudás - és az Albacomp |
| 2012/01/20 - 11:05 | A listavezető látogatása |
| 2012/01/19 - 08:36 | Centerünknek Kevin Garnett a kedvence |






