Soproni KC – Zalakerámia ZTE KK 66-93 (17-21, 17-24, 13-29, 19-19)
ZTE: Vertetics 7/3, Bödör 3, Williams 18/6, Vojvoda 16/3, Wilson 5/3, Kámán 9/9, Kinter 3, Gáspár 5, Baki 6, Tóth G. 6/3, Tóth Á. 12.
Sopron: Halász 5/3, Szabó Zs. 8/6, Pojbics 8/6, Townes 13, Keresztes 11, Gombás 5, Halmai 5/3, Brooks 6, Ugaros 6/3.
Zárt kapuk mögött, szokatlan időpontban, szombat délben léptünk pályára a bajnok ZTE ellen. A mérkőzést a már teljes kerettel érkező ZTE végig kontrollálta, mind védekezésben, mind támadásban előttünk járnak. Williams képességei alapján meghatározója lehet a magyar bajnokságnak, neki egyáltalán nem voltak fizikális gondjai. Nálunk Brooks és Townes játékán is látszott, hogy régen nem edzettek és játszottak ilyen intenzitással, ráadásul még átállási gondjaik is voltak. A fentiek miatt sok cserével játszottunk, de csak az első két negyedben tudtuk tartani a lépést. A szakmát inkább Townes érdekelte, hiszen Davidet mindenki jól ismeri. Nos, a center - a büntető dobásokon kívül- pozitív benyomást keltett, voltak remek megmozdulásai, de egyelőre nehezen tudtuk megjátszani. Mivel az orvosi kontrollon is megfelelt, a szakvezetés véglegesítette a szerződését. Thomas Kelley ma landol Bécsben, Molnár is megérkezett szabadságáról, így holnaptól a teljes keret együtt készülhet.
Edzőnk, Meszlényi Róbert a következőket mondta a találkozó kapcsán: - Szakmailag, amint azt sejtettük is, egyértelműen korai volt ez az edzőmeccs, hiszen egyrészt két játékosunk még hiányzott, hárman pedig a napokban kapcsolódtak be a közös munkába. Ezzel együtt a játék kellett azoknak ajátékosainknak, akik hetek óta keményen készültek Sopronban, egy kicsit meg kellett törni az edzések monotóniáját. A ZTE komplett csapatával jött, és jóval előrébb jár. Szakvezetőnk hozzátette, a zárt kapus meccsen játékosaink jópár, kb 15 bünetőt kihagytak. A két, a héten érkező légióson mégérződött, hogy átállási nehézségeik vannak és nyilván ugyanez lesz Kelley-vel is egy ideig a helyzet. . Az edzettségi állapotuk ugyan hagy kívánnivalót maga után, de nem vészes a lemaradásuk, dolgozni kell. Hétfőtől teljes létszámban együtt leszünk, akkor kezdődhet a csapat összerakása, ajáték kialakítása.
Meszlényi kiemelte: ideje is már, hogy közösen kezdjenek dolgozni a srácok, hiszen jópár rivélis jelentős előnyben van, azáltal, hogy már most lejátszottak két-három edzémeccset a teljes keretükkel.
A jövő héten tervek szerint két idegenbeli edzőmeccset játszik csapatunk - már a komplett állománnyal. Előbb szerdán viszonozza a Zalaegerszegnek a látogatást, majd a hét végén Szombathelyen, a Falco otthonában lép pályára.