Értékes döntetlen a bajnokcsapat otthonában
ZTE-SKC 73-73 (14-14, 25-20, 19-13, 15-26)
SKC: KELLEY 8, Brooks 2, Molnár A. 15, SZABÓ 20/9, TOWNES 19 Cs: Pojbics 2, Keresztes 2, Halmai 5, Gombás, Ugaros
A ZTE legjobb dobói: Vojvoda 20/9, Tóth Á 12, Williams 9/3.
A komplett kerettel alig néhány közös edzés után értékes döntetlent játszott csapatunk a bajnok Zalaegerszeg otthonában. Ez eddig akár egy futballtudósítás is lehetne, ám ezen a felkészülési kosárlabda meccsen azok után, hogy az döntetlenre végződött, nem játszották le a felek a hosszabbítást.
A kiegyenlített első tíz perc után a két középső szakaszban - főleg védekezésben - valamivel hatékonyabb volt a ZTE. A befejező negyedben aztán azt mutatta meg a csapat, hogy igen erős lehet mentálisan, egy egységes, tartással bíró, hátrányban sem összezuhanó társaság. A záró szakaszban mind támadásban, mind védekezésben szinte egymást felülmúlva az SKC megfordította a találkozót, a ZTE Williams-nek az utolsó pillanatok egyikében dobott triplájával egyenlített.
Meszlényi Róbert: - A vártnál többet kaptam a csapattól, hiszen még alig edzett együtt a teljes keret. Tavaly ilyenkor a ZTE ellen húsz-huszonöt ponttal kaptunk ki. Akadtak, akik jobban teljesítettek, mások gyengébb formában játszottak. Hibák is voltak, szép számmal, s ezek megmutatták, hogy sokat kell még együtt dolgoznunk, de akadtak egészen bíztató időszakok is! Taktikailag még nagyon kevés dolgot gyakoroltunk Megyünk, edzünk tovább, és ez a meccs megmutatta: van értelme a kemény munkának.
Legfrisebb híreink
| 2012/02/08 - 12:24 | A Körmend az ellenfél a Magyar Kupában |
| 2012/02/05 - 20:00 | Könnyed játszadozás - fölényes légiós siker |
| 2012/02/02 - 11:18 | Janou Rubin is mehet a gálára |
| 2012/02/01 - 18:21 | Győzelmet ért a jó kezdés |
| 2012/02/01 - 08:07 | Fontos fellépés Debrecenben |
| 2012/01/31 - 21:51 | A büntetés fele "fizetős", fele felfüggesztett |
| 2012/01/31 - 18:32 | Egemonye is "gálázik" |
| 2012/01/30 - 20:16 | Bandi továbbra is a keretben |
| 2012/01/29 - 21:35 | "Gomba" holnap megpróbálja |
| 2012/01/25 - 20:12 | Magabiztos továbbjutás |
| 2012/01/24 - 20:57 | Kanizsa: reméjük egy állomás |
| 2012/01/22 - 18:43 | Jó volt a fiúkért szorítani |
| 2012/01/21 - 18:53 | Megint megvertük az Albacompot |
| 2012/01/21 - 16:38 | Utánpótlás, U23: győzött a nagyobb tudás - és az Albacomp |
| 2012/01/20 - 11:05 | A listavezető látogatása |






