Megjöttek, s már szedhették is a sátorfájukat

Nem kell semmi rosszra gondolni, hétfőre mindenki befutott, megérkezett, ám ezzel egyidejűeg csapatunk "szedhette a sátrofáját". Ideigenesen el kellett hagyni a "bázist" az MKB Arénát, ahol a héten kiállítást és vásárt tartanak. A héten két iskola tornatermében készül csapatunk

Megérkezett Molnár Bandi és TK, azaz Thomas Kelley (képünkön) is, s a két kosaras be is kapcsódott a közös munkába.  Az amerikai játékmester a látottak alapján úgy tűnt, remek állaptotban jött, mind fizikálisan, mind pedig hangulaltilag. A kemény meló - mert amikor végre gyakorolhatott valamit 5-5 ellen a csapat, az is igen inteintenzív volt - közben is végig bíztatta a játékban vele egy csapatban kosarazó társait, s a tréning végén mindenkivel pacsizott, hozzátéve: good job, azaz jó munka.

David Brooks egyelőre semmilyen tekintetben nincs annyira jó állapotban, mint Kelley. A csapatunkban immár harmadik szezonját kezdő hátvéd gyakoratilag egész nyarát betegeskedő édesapja ápolásával töltötte...Ehhez képest fizikálisan nem tűnik vészesnek a lemaradása, Darian Townes pedig még az egész társasággal ismerkedik, szerencsére ő sem "nullás" erőállaptban érkezett 

A  játékot a Zalaegerszeg elleni edzőmeccsen bokasérülést szenvedő Szabó Zsolt a kispadról figyelte, reméljük a szerdai, egerszegi visszavágón már ott lehet a pályán. Gombás Gábor "párja" ezúttal négyesben Halmai Tomi volt. Ez utóbbi ifjú druszája, Halász pedig Kelley-vel szemben edződhetett - nem rossz "iskola" "Pojek" Bandival vívott külön csatát, s Ugaros fejődése szempontjábó sem haszontalan, ha Brooks-szal küzdhet. A palánk alatt Rafi és Townes csatázott

Természetesen még adódtak meg nem értések, nem is ritkán, de az első edzéseken ez még korántsem meglepő. Most kezdődik a taktika, a stílus kialakítása, a csapat játékának s védekezésének igen aprólékos, nagy figyelmet igénylő összerakása. S hogy mi hogyan működhet a legjobban, leghatékonyabban, s mi az, ami nem vezetne sikerre, azok kipróbálására ott esznek az edzőmeccsek, a felkészülési tornák. A bajnokság október 9-én kezdődik.