Molnár Bandi kezdett, Szöszi csereként remekelt a válogatottban
Két felészülési mérkőzést játszott Portugáliában az Európa-bajnoki középdöntőre készülő férfi kosárlabda válogatottunk. Legjobbjaink Jordánia és a házigazda Portugália ellen léptek pályára, s ha nagy csatában is, de mindkét meccse alulmaradtak
Nemzeti együttesünk erősen tartalékos összeálításban szerepelt, Fodor Márton sérülés, Lóránt Péter és Soós Gábor pedig kisebb megbetegetés miatt nem szerepelt a tornán, a mi csapatunk két játékosa, Molnár András és Szabó Zsolt viszont szerepelt a válogatott tornáján, s különösen ez utóbb tett ki magáért.
Bandi mindkétszer kezdett, Szöszi pedig mindkét meccsen csereként lápett pályára. Jordánia ellen Szabó Zsolt lett csapatunk legeredményesebb játékosa a maga 11 pontjával, s a hajrában gyors egynásután bedobott három triplájával tette szorossáa meccset válogatottunk. Molnár Bandi öt pontig jutott, s dobott egy triplát.
A második összecsapáson, a hazai portugál csapat fokozatosan húzott el a mieink ellen, ám a hajrában felzárkóztak fiaink, de fordítani nem tudtak. Szabó Szöszi ezúttal 8 pontig jutott, s a korábban cspaatunkban szereplőkecskeméti Csorvási Milán,valamint a fehérvári Keller társaságában holtversenyben lett csapatunk legjobb dobója, Molnár András ezen a meccsen 2 ponttal zárt.
Legfrisebb híreink
| 2012/02/05 - 20:00 | Könnyed játszadozás - fölényes légiós siker |
| 2012/02/02 - 11:18 | Janou Rubin is mehet a gálára |
| 2012/02/01 - 18:21 | Győzelmet ért a jó kezdés |
| 2012/02/01 - 08:07 | Fontos fellépés Debrecenben |
| 2012/01/31 - 21:51 | A büntetés fele "fizetős", fele felfüggesztett |
| 2012/01/31 - 18:32 | Egemonye is "gálázik" |
| 2012/01/30 - 20:16 | Bandi továbbra is a keretben |
| 2012/01/29 - 21:35 | "Gomba" holnap megpróbálja |
| 2012/01/25 - 20:12 | Magabiztos továbbjutás |
| 2012/01/24 - 20:57 | Kanizsa: reméjük egy állomás |
| 2012/01/22 - 18:43 | Jó volt a fiúkért szorítani |
| 2012/01/21 - 18:53 | Megint megvertük az Albacompot |
| 2012/01/21 - 16:38 | Utánpótlás, U23: győzött a nagyobb tudás - és az Albacomp |
| 2012/01/20 - 11:05 | A listavezető látogatása |
| 2012/01/19 - 08:36 | Centerünknek Kevin Garnett a kedvence |






