Olasz túra előtt
Két hete készül két játékosunk a válogatott edzőtáborában. Molnár András és Szabó Zsolt. Kemény időszakon vannak túl, főleg előbbi kosarasunk, akiaz edzések közé "beiktatott" egy államvizsgát, utóbbi pedig a hármas poszton is gyakorol Velük beszélgettünk a nemzeti együttes olaszországi tornája előtt
Államvizsga után
- Milyen volt az elmúlt két hét? - kérdeztük Molnár Bandit.
- Kemény, erős, nehéz edzéseken vagyunk túl, fáradtak is vagyunk.
- Azért az edzőtábor előtti hetekben is mozogtál, ez mennyire kellett?
- Leállni lényegében egy pillanatra nem álltam le. Volt két-három hét, amikor kosárlabdát nem vettem a kezembe,de otthon, Szegeden lejártam a haverokkal focizni, és konditerembe, így azért fizikálisan nem "lenullázva" érkeztem az edzőtáborba, ami fontos is volt,az igen kemény edzéseken.
- Jól tudjuk, hogy az edzőtábor előtti napokban nem a kosárlbda, hanem egészen más játszotta nálad a főszerepet, s a táborban is kihagytál egy napot?
- Igen, hiszen az edzőtábor első hetében, szerdán államvizsgáztam a Szolnoki Főiskolán,kereskedelmi-közgaz. Elég "húzósak" voltak az államvizsga előtti napok, sok tanulással,kevés alvással. Most azonban már minden rendben van,sikerrel levizsgáztam, és most már csak a kosárlabdára kell koncentrálnom.
Kísérlet, bedobó poszton
- Az elmúlt hetekben gyakran feltűntél Sopornban,s a válogatott felkészülése előtt, s rendszeresen edzettél, mozogtál is.Mennyire volt ez neked fontos? - fordultunk a kérdéssel másik válogatott játékosunkhoz, Szöszihez, azaz Szabó Zsolthoz.
- Így utólag azt gondolom, az is fontos volt, hogy azok után, hogy befejeztük a bajnokságot, nem álltunk le, hanem még edzésben maradtunk. Utána volt vagy két hét pihenés,majd ismét elkezdtem mozogni, szerencsére így aránylag jó állapotban érkeztem a válogatotthoz. Erre szükség is volt, hiszen igen nagy terhelést kaptunk.
- Azon túlmenően, hogy kemény a "meló", hogy érzed magad a válogatottnál?
- Köszönöm, most fáradtan. Azért a hangulat jó, lassan jönnek a felkészülési mérkőzések. Érdekesség, hogy Dzunics Braniszláv az edzéseken időnként bedobót próbál játszatni velem, azaz kivisz a hármas posztra.
- Nekünk ez teljesen új, neked is?
- Teljesen azért nem, de elég régen volt már, amikor bedobó poszton jétszottam. Vagy négy-öt éve, amikor még Váradi Attila volt a Falco csapatánál az edzőm, ő már próbált bedobóként szerepeltetni.Azóta végig négyes poszton játszottam.
- Hogy tetszik az esetleges új szerepkör?
- Nyilván más is kell hozzá, mint négyes poszton. Kezdetben kicsit szokatlan volt bedobó posztra gyakorolni, de egyrészt biztos,hogy egyénileg nem árt, sőt a hasznomra válik,másrészt pedig ha itt tudok segítségére lenni a válogatottnak, akkor itt próbálom a lehető legtöbbet megtenni a sikerekért. Hogy ez mennyire lesz véglelges, vagy állandó, az majd a hamarosan induló felkészülési meccseken alakul ki.
Legfrisebb híreink
| 2010/09/01 - 21:52 | Darian Townes edzőmeccset nézve ismerkedett csapatunkkal |
| 2010/08/30 - 18:39 | Egy hét múlva együtt lesz a teljes keret |
| 2010/08/27 - 09:55 | Megvan az SKC új középjátékosa |
| 2010/08/26 - 20:59 | Győzelemmel zárt a férfi válogatott |
| 2010/08/23 - 22:24 | A gyenge kezdés miatt maradtunk alul |
| 2010/08/20 - 20:55 | Bravúros huszár- és visszavágás |
| 2010/08/18 - 10:15 | Kisterem és erdő |
| 2010/08/17 - 22:30 | Közel állt válogatottunk az óriási bravúrhoz |
| 2010/08/13 - 09:23 | Összeállt az edzőmeccsek, tornák programja |
| 2010/08/11 - 20:01 | Nem sikerült |
| 2010/08/09 - 10:26 | Ugaros is edzésbe állt |
| 2010/08/08 - 21:04 | Válogatott: szép győzelem fiaink jó játékával |
| 2010/08/05 - 22:33 | Macedónia: más "kávéház" |
| 2010/08/05 - 17:46 | Az irányító: Thomas Kelley |
| 2010/08/03 - 08:43 | Felkészülés fiatalokkal, válogatottak és légiósok nélkül |

