Összeállt az edzőmeccsek, tornák programja
Elkészült a "menetrend", összeállt a csapatunk felkészülésének egy igen fontos része, azaz az edzőmeccsek, felkészülési találkozók, valamint a kupák, tornák tervezett programja, menetrendje.
Amint arról Palotai Péter, csapatunk pályaedzője tájékoztatta honlapunkat, az első előkészületi találkozót szeptember 1-én játssza csapatunk az MKB Arénában, az ellenfél a SMAFC-NYME együttese lesz. Ezen a mérkőzésen természetesen még a válogatott játékosok s a légiósok nélkül lép pályára az SKC, bár megeshet, hogy Thomas Kelley - aki elképzelhető, hogy már augusztus utolsó napjaiban Sopronba érkezik - soproni játékosként bemutatkozhat a közönségnek.
Szeptember 4-én a bajnok és Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg látogat Sopronba. A jelzett napon a faipari kiállítás és vásár miatt biztos, hogy nem az MKB-Arénában fogadjuk a bajnokot, a helyszín még kérdéses. Várhatóan ekkor a két csapat még tudja a teljes játékoskeretét felvonultatni a válogatottak, valamint az akkortájt érkező légiiósok miatt. 8-án csapatunk utazik a bajnokhoz, viszonozva a ZTE látogatását, majd a tervek szerint 11-én Szombathelyen, a Falco otthonában lépnek pályára fiaink.
Szeptember 16-19-e között együttesünk - remélhetőleg már a komplett csapattal - Zalaegerszegen, a Göcsej-kupán szerepel, majd szeptember 23-tól 25-ig a hazai rendezésű Krasznai-kupán láthatják szurklóink az együttest. Október 2-án a Falco viszonozza a látogatásunkat, egy hétre, október 9-én rá pedig már kezdődik a bajnokság.
Természetesen a találkozók pontos kezdéséről is időben tájékoztatjuk szurkolóinkat.
Legfrisebb híreink
| 2012/02/08 - 12:24 | A Körmend az ellenfél a Magyar Kupában |
| 2012/02/05 - 20:00 | Könnyed játszadozás - fölényes légiós siker |
| 2012/02/02 - 11:18 | Janou Rubin is mehet a gálára |
| 2012/02/01 - 18:21 | Győzelmet ért a jó kezdés |
| 2012/02/01 - 08:07 | Fontos fellépés Debrecenben |
| 2012/01/31 - 21:51 | A büntetés fele "fizetős", fele felfüggesztett |
| 2012/01/31 - 18:32 | Egemonye is "gálázik" |
| 2012/01/30 - 20:16 | Bandi továbbra is a keretben |
| 2012/01/29 - 21:35 | "Gomba" holnap megpróbálja |
| 2012/01/25 - 20:12 | Magabiztos továbbjutás |
| 2012/01/24 - 20:57 | Kanizsa: reméjük egy állomás |
| 2012/01/22 - 18:43 | Jó volt a fiúkért szorítani |
| 2012/01/21 - 18:53 | Megint megvertük az Albacompot |
| 2012/01/21 - 16:38 | Utánpótlás, U23: győzött a nagyobb tudás - és az Albacomp |
| 2012/01/20 - 11:05 | A listavezető látogatása |






