Veszítenivaló nélkül a bajnok otthonában

Holnap este a bajnok és kupagyőztes, az Eurochallange-kupában remeklő Szolnoki Olaj otthonában lép pályára csapatunk, a Kis-Rába menti Takarék SKC

Együttesünk még komplett kerettel sem számítana favoritnak a Tiszaligetben, a csapat egyik legjobb játékosa, a kedden térdsérülést szenvedett Molnár András nélkül pedig végképp nem az. Meszlényi Róbert a csapat vezetőedzője a következőket mondta a holnapi összecsapás kapcsán: "nincs értelme mellébeszélni, amellett, hogy bajnok és kupagyőztes a Szolnok, amelyhez látogatunk, francia, belga élcsapatokat ver simán saját pályáján, tehát az esélytelenek nyugalmával játszhatunk. Egy olyan időszak következik, amikor az élcsaptok ellen játszunk sorozatban, ráadásul tartalékosan, Bandi nélkül. Most itt a lehetőség korábban kevesebb szerephez jutó játékosaink előtt, hogy tegyék oda magukat, s bizonyítsák, lehet rájuk számítani. Szolnokon az a célunk, hgy bátran, lelki teher nélkül kosarazva egy jó mérkőzést tudjunk játszani a nezetközi porondon is remekül teljesítő Oaj együttesével."

Szakvezetőnk sérült játékosunkkal, Molnár Andrással kapcsolatban annyi infromációval rendelkezik, - amelyet meg is osztott honlapunkkal - hogy a válogatott kosarast kedden operálják Budapesten, a Sportkórházban.