Hírek
Olasz túra előtt
admin3, h, 2010/07/05 - 08:35Két hete készül két játékosunk a válogatott edzőtáborában. Molnár András és Szabó Zsolt. Kemény időszakon vannak túl, főleg előbbi kosarasunk, akiaz edzések közé "beiktatott" egy államvizsgát, utóbbi pedig a hármas poszton is gyakorol Velük beszélgettünk a nemzeti együttes olaszországi tornája előtt
Államvizsga után
- Milyen volt az elmúlt két hét? - kérdeztük Molnár Bandit.
- Kemény, erős, nehéz edzéseken vagyunk túl, fáradtak is vagyunk.
- Azért az edzőtábor előtti hetekben is mozogtál, ez mennyire kellett?
A jövő a tét
admin, k, 2010/06/29 - 12:11"Uborkaszezon" van, a játékosok - már aki nem válogatott - pihennek, ilyenkor a szak- és klubvezetés dolgozik. A feladat adott, a csapat kialakítása, s az anyagi háttér megteremtése a következő évadra. Ennek kapcsán beszélgettünk Bokor Ákos ügyvezetővel.
A csapatkapitány is marad
admin3, k, 2010/06/22 - 12:19Kedden délelőtt az előző évadban a Magyar Kupáan a legjobb négy, a bajnokságban pedig a legjobb nyolc közé jutó soproni együttes újabb játékosa, az első idegenléigós kötelezte el magát a következő szezonra is a Soproni KC együtteséhez
Amint arról klubunk ügyvezetője,Bokor Ákos, klubunk ügyvezetője beszámolt, kedden délelőtt aláírta az új, a 2010-2011-es szezonra a szerződését klubunkhoz az előző évadban a csapatkapitányi tisztet betöltő,és All Star gálán a tripladobó versenyt megnyerő Charles David Brooks.
A vezetőségnek -a szakvezetéssel karöltve - már "csak" a külföldi irányítót és a középjátékost kell megtalálnia...
Halmai is aláírt
admin3, p, 2010/06/18 - 09:30Amint arról a közelmúltban beszámoltunk, klubunk vezetősége szóban Halmai Tamással is megállapodott. Nos, a napokban a felek aálírásukkal is szentesítették a szóbeli megállapodást, magyarán Halmai aláírta a 2010-2011-es évadra szóló szerződését.
Azzal tehát, hogy hivatalossá vált az, hogy a magasbedobó is a csapatunkat, a Soproni KC-t erősíti a következő évadban elmondhatjuk: a vezetőség elérte azt a nem kis szakmai bravúrt, hogy teljes mértékben együtt tartotta csapatunk magyar magját. Most következik a klub és a szakvezetés részéről az idegenlégiósok keresése és kiválasztása.

