Főoldal » 2012

Elhunyt Vetési Imre

Újabb nagy veszteség érte a magyar s azon belül a soproni kosárlabda társadalmat. Mára virradóra, életének 69. évében hosszan tartó betegség után életét vesztette a kitűnő edző, Vetési Imre A Békésen született szakember Budapesten, utánpótlás vonalon kezdett edzősködni, dolgozott a Csőszerelő, a XI. kerületi sportiskola (XISI), a Ganz Mávag és a Honvéd csapatainál.... 

Brian Fisher: próbajáték meghosszabbítva

Két hete jött két hetes próbajátékra csapatunkhoz Brian Fisher, aki a román bajnokságban a szezon második felében játszott a Dinamo Bukarest csapatában s 18,2-es pontátlagot felmutatva a román élvonal 6. legjobb pontszerzője lett.  Az amerikai kosaras próbaideje csapatunknál letelt, a sorsa azonban még nem dőlt el Sabáli Balázs, a csapat szakvezetője honlapunk érdeklődésére... 

Sopronban tartottuk a Krasznai-kupát

  Három negyeden át az első félidőben Filip Barovics vezette csapatunk akarata érvényesült a Krasznai-kupa döntőjében, így a záró szakaszban az osztrák csapat csak “kozmetikázni” tudott.  Két biztos győzelemmel megnyertük a kupát és játékosaink két különdíjat is kiérdemeltek SKC-Klosterneuburg 81-71 (18-15, 21-16, 20-14, 22-26) A kemény, küzdelmes első... 

Küzdelmes meccsen győztük le a MAFC-ot

Összesen 55 személyi hibát, nagy küzdelmet és biztos SKC-győzelmet hozott a Krasznai-kupa nyitó mérkőzése, amelyen csapatunk JT vezérletével visszavágott a MAFC-nak SKC: THOMAS 18/9, Fisher 12/6, Molnár, Tóth G. 15, Barovics 9. Cs: DéÉNES 7, Ruják A. 5/3, Takács 8/3, TREPÁK 8/3, Bus, Ruják B. MAFC: Fodor 4/3, Misek 6, LAKOSA 14/3, Vavra 14/3, Horváth M. 5 Cs: Csapai 1, Tursics... 

Krasznai-kupa: ma visszavághatunk

Ma délután csapatunk az elmúlt hetekben, hónapokban az orra alá meglehetősen sok borsot törő MAFC ellen lép pályára a Krasznai-kupa nyitó mérkőzésén Az egyetemen, a Krasznai-csarnokban 17 órakor kezdődő összecsapáson a kompletten egy hete együtt készülő csapatunk visszavághat a januárban a Magyar Kupában, a közelmúltban pedig két edzőmeccsen legyőző, nagy múltú,... 

Együttérzésünk és részvétünk

Tegnap kora délután tragikus balesetet szenvedett Sopronba, edzőmeccsre igyekezve a Hat Agro NI Győr női csapata. A balesetben a győri klub igazgatója, Tapodi Péter, valamint a csapat vezetőedzője, Fűzy Ákos életét veszette. A Sopron KC együtt érez a gyászban a  győri klubbal, és szeretné őszinte részvétnyilvánítását kifejezni az elhunytak hozzátartozóinak, a balesetben... 

Jó meccsen kis különbségű vereség

Élvezetes, fordulatos meccsen 5 ponttal kikapott csapatunk a komplett keretével, 4 légióssal, köztük Szabó Péterrel érkező szlovák ezüstérmes Komárno csapatától SKC-Komárno 80-85 (29-28, 20-20. 13-16, 18-21) Sopron, 200 néző. V: Czeglédi, Tóth K. SKC: FISHER 23/12, RUJÁK 13, Takács 4, Tóth G. 4/3, BAROVICS 12. Cs: Thomas 6, MOLNÁR 10/6 Trepák 4, Dénes 4. Óriási dobópárbajjal... 

Teljes kerettel a szlovák ezüstérmes ellen

Tegnap délelőtt már Filip Barovics is megérkezett Sopronba, s azóta a montenegrói center pár edzésen is részt vett.  Holnap kora délután csapatunk teljes kerettel fogadhatja a az előző évad szlovák bajnokságában ezüstérmesét, a Komarno (Révkomárom) csapatát Sabáli Balázs fiait első hazai felkészülési mérkőzésükön holnap  13 óra 30-tól az MKB Arénában  láthatják... 

Itthon debütál új edzőnk új csapatával

Sabáli Balázs személyében egy fiatal kora ellenére igen sikeres, ambiciózus, fiatal edző vette át a nyáron csapatunk, a Sopron KC irányítását. Az új szakvezető a jelentősen átalakított csapattal Szombaton a szlovák ezüstérmes Komárno (Révkomárom)  elleni edzőmeccsen debütál hazai környezetben. Ezt megelőzően faggattuk – kicsit önmagáról, kicsit meg persze új... 

Hauszmann utca: vesztő hely

Azok után, hogy tegnap délután aránylag simán, ma egy szinte végig kiélezett fordulatos meccsen, de megint alulmaradt csapatunk a másodosztályú MAFC otthonában. Ha ide számítjuk, hogy januárban a Magyar Kupában is MAFC-siker született, akkor bő fél év alatt háromszor győzött együttesünk ellen az ügyes fiatalokból álló műegyetemi gárda   MAFC – Soproni KC 77... 

Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·