Főoldal » 2018

Első lépés a playout megnyeréséhez

Pénteken este 7-kor, a Novomatic Arénéban kezdetét veszi az NB I-ben való bennmaradásért a két győzelemig tartó párharc, csapatunk és a MAFC között. Miénk a pályaelőny, élni kell vele Fiaink az évad során 3-1-re állnak a fővárosiakkal szemben. A bajnokság nyitófordulójában ugyan itthon kikaptunk a MAFC-tól, ám azóta háromszor – kétszer a fővárosban – is... 

Playout-időpontok

Hivatalosakká váltak az NB I-ben való bennmaradásért a csapatunk és a MAFC közötti, két győzelemig tartó párharc mérkőzéseinek időpontjai A sorozat pénteken kezdődik Sopronban, majd jövő kedden folytatódik a fővárosban, a Gabányi László Sportcsarnokban. Amennyiben két találkozó után nem dől el a párharc, a harmadik mérkőzésre jövő pénteken kerül sor a Novomatic... 

“Sírból” visszahozott győzelemmel, miénk a playout pályaelőny

Hullámzó mérkőzésen igazán hatékonyan csak az első negyedben, valamint a meccs hajrájában játszva, szinte a sírból visszahozva a meccset, sikerült a 2 perc 48 másodperccel a befejezés előtt még 8 ponttal vezető MAFC-ot legyőzni csapatunknak. A nagy csatában kivívott sikerrel megszereztük legyőzött riválisunkkal szemben a pályaelőnyt a playout-ra Sopron KC – MAFC 83-82... 

A pályaelőny a tét

Jó régen, szeptember végén, a bajnokság nyitófordulójában járt utoljára a MAFC csapata a Novomatic Arénában, akkor csapatunk fájó vereséget  szenvedett a fővárosiaktól. Szombaton, az alsóházi középszakasz utolsó fordulójában újra Sopronba látogat az élvonal egyetlen fővárosi együttese. Az összecsapás tétje a playout párharc pályaelőnye Sabáli Balázs, csapatunk... 

35 percig tartotta magát tartalékos csapatunk

Bár a zöld csoportban az alapszakaszt veretlenül nyerő BKG végig kézben tartotta a meccset, a két sérült alapemberét, Kántor Olivért és Bagó Martint nélkülöző fiataljaink 35 percig jól tartották magukat, minden negyedben akadtak jó periódusai. A hajrára azonban “elfogyott” a jól küzdő csapat, s hosszabb kispadját kihasználva ellenfelünk végül fölényes győzelmet... 

Végzetesen hosszú rövidzárlat a 4. negyed elején

Sokáig vezettünk Jászberényben, ám a záró etap első felében  hullámvölgybe került csapatunk, amit kihasználva a jászberényiek a maguk javára fordították a mérkőzést JP Autó JKSE – Sopron KC 90-83 (28-25, 22-28, 18-17, 22-13) Jászberény, férfi NB I, középszakasz, alsóház, 5. forduló, 150 néző. V.: Cziffra, Török, Vida. Jászberény: NELSON 21/9, RAKICS  16/6,... 

Visszavágni a Jászberénynek

Vasárnap 18 órától, Jászberényben játssza utolsó idegenbeli meccsét az alsóházi középszakaszban legutóbbi két mérkőzését megnyerő csapatunk A középszakasz első körében az eltiltott Ryan nélkül, simán kikaptunk itthon a Jászberénytől. Az élvonalban való bennmaradásukat már bebiztosító jászságiak számára, elvben nincs tétje a vasárnapi találkozónak, de mint... 

Feszült légkörben fontos győzelem

Parázs hangulatú, feszült légkörű, fordulatos mérkőzésen hullámzó teljesítményt nyújtva óriási csatában legyőztük a DEAC-ot, fontos részsikert elérve Sopron KC – DEAC 91-84 (22-23, 24-20, 17-22, 28-19) Sopron, férfi kosárlabda NB I,  500  néző. V.: Farkas, Fodor, Hervay. SKC: PARKER 17/9, El-Amin 15/6, Takács 1, HENDERSON 21/6, WATKINS 11. Cs.: Tóth G. 6, MÉSZÁROS... 

Csak a győzelem – Ryan játéka kérdéses

Szerdán este 7-től a DEAC együttesét fogadja csapatunk az alsóházi középszakaszban, Ryan játéka kérdéses Még nagyon halvány matematikai esély van rá az alsóházi középszakasz második körének megkezdése előtt, hogy megelőzzük a debreceni gárdát, és ezzel elkerüljük a playout párharcot, de ez tényleg csak elméleti jellegű esély. – Amíg van matematikai remény,... 

Tartalékosan – újabb sérülésekkel ennyire futotta

A veretlen éllovas BKG Príma SE otthonában, nem volt esélyük eleve tartalékosan pályára lépő fiataljainknak, akiknek újabb sérülések is nehezítették a helyzetét BKG Príma SE – SKC-Sportiskola 97-60 (26-16, 34-6, 27-13, 10-25) Szigetszentmiklós, NB I B, zöld csoport, rájátszás, V.: Gaál, Józsa, Nagy-Pál. SKC-Sportiskola: Papp B. 4, POLGÁRDY 11, Buzsáki 11/3, WERNER... 

Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·