Főoldal » 2014

Tartásunk volt, de esélyünk ezúttal sem

  A saját pályáján félelmetesen erős Kaposvár kezdő ötösének minden tagja átlagon felüli teljesítményt nyújtott, így biztos hazai siker született a negyeddöntő sorozat harmadik mérkőzésén. Csapatunknak ezúttal volt tartása, ám többször is nagyon “elengedte” a Kaposvárt, és felállt, szorossá tette jókora hátrányból a meccset, de a többszöri felzárkózás... 

Keddi küldetés a kaposvári katlanban

Kedden este csapatunk újra, a most zajló szezonban immáron negyedszer próbálja meg “bevenni” Kaposvárt. Az eddigi három alkalommal túl sok örömük nem volt a srácoknak a somogyi kirándulásokban – talán majd most  Read More →

Így is lehet – remek meccsen egyenlítettünk

Szenzációs hangulatú, remek mérkőzésen a félidőben még 6 pont hátrányban voltunk. Térfélcsere után Trepák Zoli megadta a jelet, s ezúttal Ruják Andris és a hosszabb idő után végre újra “varázsoló” Mario vezérletével megfordítottuk a meccset s kiegyenlítettünk a negyeddöntőben  Read More →

Hogy kijöjjön belőlük az “állat”…

Csúfos-súlyos, 34 pont különbségű vereséget szenvedett csapatunk a rájátszás nyitányán Kaposváron. A 3 győzelemig tartó párharc állása azonban ugyanúgy 1-0 a somogyiaknak, mintha 3 ponttal kaptunk volna ki. Szombaton következik a második felvonás a három győzelemig tartó párharcban  Read More →

Csupán 8 percig élt a remény

Jól kezdtünk, a meccs elején még vezettünk, de az első negyed végén bemutatott 10-0-s kaposvári roham után a második negyedtől ellenfelünk egyértelműen csapatunkra kényszerítette akaratát s nagy verést mért rá. Hátrányban vagyunk, súlyos vereséggel kezdtük a rájátszást, ám itt szerencsére nem a különbség számít – viszont ahhoz, hogy javítsunk, sok tekintetben... 

Rájátszás: kezdés Kaposváron bravúrban bízva

Szerdán este Kaposváron megkezdi a bajnoki rájátszást a csapat. A negyeddöntő párharc három győzelemig tart  Read More →

A negyeddöntők tervezett időpontjai

Szerdán este Kaposváron kezdi csapatunk a rájátszást. A negyeddöntőben ellenfelünké a pályaelőny.  Read More →

Győztünk, de Kaposváron kezdjük a rájátszást

A remek első félidő után még élt a remény, hogy sikerül 15 ponttal, vagy annál nagyobb különbséggel nyerni, s pályaelőnyt szerezni a rájátszásra. Szünet után azonban a Kaposvár akarata érvényesült, végül egyetlen ponttal nyertünk, de a rájátszásban is a somogyiakkal játszunk, de ellenfelünknél lesz a pályelőny  Read More →

15 pontos siker pályaelőnyt érhet

Ma este 18 órától az MKB Arénában a Kaposvár elleni összecsapással csapatunk befejezi a bajnoki középszakaszt. Sabáli Balázs, csapatunk vezetőedzője tisztában van vele, mi kell ahhoz, hogy pályaelőnnyel kezdjük a rájátszást, s azzal is: milyen nehéz is ezt elérni  Read More →

Aranyérmesek a lányok – gratulálunk!

A Magyar Kupa után a bajnokságot is megnyerte a korábban klubunknál is szép sikereket elérő Sterbenz László irányításával az Uniqa Euroleasing Sopron női csapata. A lányok Miskolcon diadalmaskodtak egy fordulatokban nagyon gazdag, hihetetlen izgalmas mérkőzésen 62-60-ra, s összesítésben 3-1-re verték a Diósgyőrt a bajnoki döntőben. Klubunk őszintén gratulál a lányok sikeréhez! Fotó:... 

Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·