Főoldal » 2019, NBI A » Két egypontos vereség után, a győzelem a cél Kecskeméten

Két egypontos vereség után, a győzelem a cél Kecskeméten

Van miért törleszteni, a holnap 18 órától Kecskeméten pályára lépő férficsapatunknak… Sabáli Balázs fiai az alapszakaszban mind Kecskeméten, mind pedig hazai környezetben egyetlen ponttal, 73-72-re maradtak alul a KTE-vel szemben


Edzőnk azt hangsúlyozta, valóban szeretne javítani együttese a kecskemétiek elleni mérlegen, különösen a hazai vereség volt fájó. Azon az összecsapáson sokáig vezettünk, de eladott labdákkal “felhoztuk” a Kecskemétet, amely végül ha némi szerencsével is, de győzni tudott Sopronban.
Annak a mérkőzésnek a tapasztalatai alapján, edzőnk szerint holnap sokkal türelmesebben, a labdát jobban megbecsülve, jóval nagyobb energiával kellene játszani a hírös városban, mint tette azt a gárda múlt szombaton Pakson.
Az amúgy is sérülésektől tizedelt együttes helyzetét tovább nehezíti, hogy Supola Zolinál, úgy tűnik, sajnos nem múlt el nyomtalanul az a kőkemény ütközés, amely egy hete Debrecenben – a csapatunk által megnyert mérkőzés első félidejében – Ivosev kiállításával zárult. Zoli dereka azóta is fáj, kivizsgálásokra jár, kérdéses, pályára léphet-e.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·