Főoldal » 2019, NBI A » Saját kezünkbe véve a sorsunkat indítjuk a hazai sorozatot

Saját kezünkbe véve a sorsunkat indítjuk a hazai sorozatot

Szerdán 18 órától, a ZTE ellen veszi kezdetét csapatunk nagy, négy mérkőzéses hazai sorozata a középházi középszakaszban

Sabáli Balázs legénysége három idegenbeli mérkőzéséből kettőt megnyerve, remekül kezdte a középszakaszt. Holnap azonban az a ZTE látogat Sopronba, amely az alapszakaszban oda-vissza legyőzte a fiainkat.
Edzőnk csapatunk helyzetével, esélyeivel kapcsolatban kifejtette: “Csak ismételni tudom, amit a kecskeméti mérkőzés előtt mondtam, a ZTE-vel szemben is van miért törlesztenünk, és szeretnénk is. Azzal, hogy két mérkőzést sikerült idegenben megnyernünk, a saját kezünkbe vettük a sorsunk irányítását, azaz ha itthon megnyerjük minden meccsünket, bejuthatunk a rájátszásba. Ezt a sorozatot szeretnénk szerdán elkezdeni, törlesztve a ZTE-nek.”
Ez azonban meglehetősen nehéz feladatnak ígérkezik. Ellenfelünkkel kapcsolatban edzőnk azt taglalta, hogy az egerszegieknél visszatért a sérüléséből felépülő irányító Ware, és ez nagyon nagy erősítést jelent holnapi riválisunknak. Vele felállva, az előző mérkőzéseihez képest jóval hatékonyabban, pontosabban játszva, a ZTE biztosan verte a Debrecent. Szakvezetőnk a hazai pálya előnye mellett azonban abban is bízik, hogy csapata folyatja az elmúlt hetekben látott egységes, szervezett játékát. Jó hír , hogy Dénes Gabi edzésbe állt és ha még nem is végez teljes értékű edzésmunkát, már benne lesz a keretben a ZTE ellen.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·