Főoldal » 2019, NBI A » A playoff nem playout, a kémia nem számtan

A playoff nem playout, a kémia nem számtan

Úgy egy éve drámai küzdelemben, egy utolsó másodperces triplával maradt bent az élvonalban csapatunk. Az együttes a múlt hét végén befejeződött évadban viszont bejutott a rájátszásba és végül 8. lett. Sabáli Balázzsal, az együttes vezetőedzőjével az előző szezonból kiindulva értékeltük a most befejeződő évadot

– Az előző évad végén épphogy bent maradtunk, most viszont bejutottunk a rájátszásba. A keretben rengeteg volt a változás, minek volt köszönhető a jelentős előrelépés?
– Ha a két évad csapatának statisztikáit összevetjük, nincs jelentős eltérés – fejtegette edzőnk. – Tavaly is és idén is Sopronból került ki a legjobb lepattanózó, Ryan Watkins illetve Wesley Gordon személyében, ráadásul ez utóbbi volt a bajnokság messze legjobb dobásblokkolója. Az idei csapat négy ponttal dobott többet átlagban, mint a tavalyi, és ez is gyakorlatilag abból fakadt, hogy a magyar játékosok nagyjából ennyivel többet hoztak. Ez “számtan”, de a jobb szereplés hátterében egy másik “tárgy”, “tudomány” áll, mégpedig a kémia. Az idei társaságnál sokkal jobb volt az összhang, ahogy mondani szokás, jobban működött a csapaton belül a kémia.

– Említettük a két évad játékoskerete közötti jelentős változást. Változások a most befejeződő szezon közben is voltak, méghozzá szép számmal. Ezek mennyiben befolyásolták a csapat szereplését?
– Még a bajnoki rajt előtt változtatni kellett az eredeti elképzelésen, amely az lett volna, hogy a mezőnyposztokra három, a belső pozíciókba pedig két légióst igazolunk. Farkas Attila sérülése miatt azonban olyan légióst próbáltunk keresni, aki mezőnyben is, bent is tud játszani – így került csapatunkhoz utolsó légiósként Lawrence Gilbert. Ő nem igazán tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit vártunk tőle és ő is saját magától – korrekten, közös megegyezéssel elváltunk. Helyére volt egy kiszemeltünk, aki úgy volt, hogy elhagyhatja klubját, ment a huzavona de végül a klub őt nem engedte el, így került a képbe az igen fiatal Makinde London. Első meccsén még tudott segíteni a Körmend legyőzésében, utána azonban visszaesett, ráadásul meg is sérült, műteni kellett, vége lett a szezonjának. Ezek után tértünk vissza – részben kényszerből – az eredeti koncepcióhoz, hogy mindhárom mezőnyposzton legyen légiós. Jött Fuller, aki Zalaegerszegen játszott egy rövid időt. Nyáron is “képben volt” nálunk, leinformáltam és nem sokkal az átigazolási határidő letelte előtt sikerült leigazolni. Kezdett belelendülni, amikor Debrecenben csuklótörést szenvedett. Ránkjárt a rúd, őt is műteni kellett, és mivel ez már az átigazolási határidő után történt, nem tudtunk új játékost igazolni a helyére. A csapat játékában, az Alba elleni idegenbeli meccs jelentett az óriási fordulatot. Akkor már nem volt Fuller, mégis mindenki átérezte a helyzet nehézségét, súlyát, talán ez kovácsolta olyan egységgé az addig sem rossz “kémiájú” társaságot, amely előbb – némi szerencsével, mert a Kecskemét egy számára tét nélküli meccsen legyőzte a Kaposvárt – a középházig, onnan pedig – ezt viszont idegenbeli bravúrjainkkal már egyértelműen magunknak kiharcolva – a playoff-ig repítette a társaságot

– A magyar játékosok közül, többen is előléptek ebben az időszakban. Ez mennyiben járult hozzá a bajnoki hajrában elért sikerekhez?
– Supola Zoli a fehérvári meccs előtt – írd és mondd – három százalékon állt a triplákkal, huszonkilenc kísérletből egyszer talált be. A fehérvári meccstől ez a találati arány negyvenegyből tizennyolc lett, ami negyvenhárom százalék. Hogy mitől javult így föl, erről őt kellene megkérdezni, de biztos megjött az önbizalma. Molnár Marcellnek – mivel a játékunk eredményessége leginkább a Warner-Lemar kettős hatékonyságától függött, jóval kevesebb idő jutott, mint Supolának. Aztán amikor a sérülések miatt – a szezon hajrájára Takács Norbi is kiesett – Supinak hármas poszton kellett játszani, Molnárra is több szerep hárult és élt is a lehetőséggel. Úgy gondolom, látszott, hogy egész évadban Warner ellen edz nap mint nap, az ő játéka is kellemes meglepetés volt. Az ő előrelépésükre, nagy szüksége volt jelentősen megfogyatkozó csapatunknak a palyoff eléréséhez.

– Hogy látod, azok a légiósok, akik végigjátszották a szezont mennyire váltak be?
– Külső posztokon Angelo Warner és Brynton Lemar szerződtetésével azt gondolom, a klub anyagi lehetőségeihez mérten kihozta magából a maximumot, centerben Gordon esetében is ugyanezt mondhatom. Pedig nem tagadom volt bennünk bizonytalanság, főleg az osztrák bajnokságból igazolt Gordon, és a Sopronba kerülése előtt bosnyák és a mozambiki bajnokságban légióskodó Warner esetében. Mégis beváltak és nyilván a szurkolók szívesen látnák őket újra SKC-mezben, ám úgy gondolom, a csapatunkban nyújtott teljesítményük alapján, mindannyiuknak jó esélyük van jövőre magasabb szintre kerülni, mind egy bajnokság, mind pedig az anyagi lehetőségek terén. Ha nem maradnak, nyilván a következő szezon játékosait a szurkolók hozzájuk hasonlítják majd – szerencsére Gordonnak sikerült feledtetni Watkinst. Alan Wiggins becsülettel végigdolgozta a szezont, talán egyetlen edzést ha kihagyott, amikor nem volt teljesen egészséges, akkor is dolgozott. Nála – és ezt talán nem sokan tudják a szurkolók közül – bizony gyakran okozott gondot, hogy főleg amikor Élő Bálint sokáig sérült volt, edzéseken ötös poszton kellett játszania, miközben a meccseken négyesként szerepelt. Tőle többet vártunk, de ennek ismeretében próbáltuk jobban tolerálni hibáit. Lemar, Supola, Warner és Wiggins minden meccsen pályára lépett. Igaz Warner a Kecskemét elleni középszakasz meccsen sérülten megpróbálta, de csak két percet bírt, ám Zalaegerszegen – családi okok miatt hazatérése után, a meccs napjának reggelén hullafáradtan Sopronba érve – a végjátékban az ő kosaraival nyertünk és ez a siker kellett a playoffhoz. Gordon egyetlen, a Paks elleni emlékezetes, kétszeri hosszabbításos meccset hagyta ki, hogy aztán a már említett egerszegi meccsen dupla-duplával járuljon hozzá a sikerhez.

– Már érintetted a jövőt. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?
– Először általánosságban mondanám, hogy a következő szezonban egy magyar játékosnak végig pályán kell lennie, amivel egyetértek és támogatom, szerintem ez nem okoz nagy törést sehol, a legtöbb csapat így játszott a szezonban. Azzal kapcsolatban viszont már vannak fenntartásaim, hogy az azt követő évadban, már egy U23-as játékosnak pályán kell lennie az első félidőben. Az elnökségi döntés másnapján a fiataloknak duplájára emelkedett az értékük… nem biztos, hogy egészséges gazdasági és sportszakmai folyamatokat generál, félő, hogy a színvonal rovására mehet.

– Ezen mit értesz, mi a baj a fiatalokkal?
– Velük önmagában semmi, más az értékrendjük, mint az idősebbeknek, máshogy kell közelíteni hozzájuk. De nem ez a gond, hanem az, hogy mivel az értékük, mint már mondtam, jelentősen emelkedett, jó néhány olyan fiatal kosaras juthat majd egy tapasztalt magyar játékosét megközelítő jövedelemhez, akik felnőtt NB I-es szinten még semmit nem tettek le az asztalra, az ő bérezésük jelentős tétel lesz a klubok költségvetésében. Ez mivel járhat? Háttérbe szorulhatnak a tapasztaltabb magyar játékosok. Ha mondjuk van egy klub öt légióssal és két-három tapasztaltabb magyar kosarassal a keretében, mivel az első félidőben a fiatalnak játszani kell és valószínű, hogy négy légiós szinte mindig pályán lesz, akkor a két-három rutinos magyar kosarasnak úgy kell egy félidő percein osztozni, hogy közben van öt légiós a keretben. Ennek az lehet a következménye, hogy legjobb korban lévő magyar kosarasok közül többen is könnyen “lemehetnek” másodosztályba, ahol ma már több helyen NB I-es szintűek a fizetések. Másrészt lehet, a légiósokon próbálnak spórolni a klubok, ami pedig azt vetítheti előre, hogy olcsóbb, szerényebb képességű légiósok sokasága jelenhet meg az NB I-ben, ami szintén nem emeli a színvonalat.

– És csapatunk jövője?
– Sok konkrétum még nincs, nem is lehet. Supola Zolinak még egy évig él a szerződése, Dénes Gabi pedig visszavonul. Vele kapcsolatban hadd jegyezzem meg, sosem volt nagy “gólvágó”, sztárjátékos, de akaratával, alázatával, védekezésével minden csapatának nélkülözhetetlen, nagyon hasznos játékosa volt. Ha már előbb a fiatalokról volt szó, Gábor hozzáállását példaként lehetne állítani eléjük.
Zárszóként annyit, a szurkolóknak köszönjük a segítséget és a kritikai észrevételeket egyaránt, amelyek – bár nem valószínű, hogy pontosan tudják egy-egy szakmai döntés hátterét – arra sarkallnak minket, hogy próbáljuk még jobban tenni a dolgunkat. A reális, kulturált hangnemben megfogalmazott kritikákat elfogadjuk, olyanokkal viszont nehéz mit kezdeni, akik csak vereségek után nyilvánítanak véleményt. Összességében remélem, ha ülepednek bennük a szezonban történtek, majd úgy vélekednek az előző évadról, mint én: soha rosszabbat!


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·