Főoldal » 2020, NBI A » “Művészlélek” magasbedobó

“Művészlélek” magasbedobó

Egy év európai, azon belül pedig észtországi tapasztalattal a háta mögött, csatlakozott csapatunkhoz a 24 esztendős 203 centis, a hármas és a négyes poszton egyaránt bevethető Demetre Rivers. Őt próbáljuk most bemutatni szurkolóinknak

– Északon, Észtországban játszottál az előző évadban, hogy érezted magad a Parnu csapatában?
– Köszönöm, a sporttal, a kosárlabdával, a játékkal minden rendben volt. Jó volt a közösség, a hangulat a csapaton belül, a szurkolók is nagyon kedveltek, szerettek bennünket játékosokat. Amit azonban nem tudtam, mondhatni képtelen voltam megszokni, az a nagyon hosszú és borzasztó hideg tél, a hónapokon át tartó szinte folyamatos havazás volt.

– A Parnu volt az első európai csapatod. Hogy ítéled meg, nagyon nagy a különbség az amerikai egyetemi bajnokságban általad nyilván megszokott és az európai játékstílus között?
– Úgy érzem, igen, elég jelentős. Európában sokkal jobban járatják a labdát az együttesek, jóval inkább épül a játék a csapatmunkára, mint az elég nagy mértékben a fizikumra, az egyéni képességekre építő amerikai egyetemi bajnokságban. Az is nagy különbség volt, – s nyilván ennek is lehet szerepe abban, hogy eltér a két stílus -, hogy amíg Amerikában az egyetemi bajnokságban fiatalok játszanak, addig az észt csapatokban elég sok rutinos, sokat tapasztalt kosaras szerepelt.

– Van kedvenc NBA-csapatod, esetleg játékosod?
– Kedvenc csapatom nincs, akinek a játéka a legközelebb áll hozzám és a leginkább tetszik, ő Paul George. Örülnék, ha bajnok lenne új csapatával, a Clippers-szel.

– A szabadidődben mit csinálsz a legszívesebben?
– Az olyan dolgok mellett, amelyeket a magamfajta fiatalok szívesen tesznek, tehát a zenehallgatás és a filmnézés mellett, van egy szerintem elég különleges hobbim. Nagyon szeretek rajzolgatni, szinte mindent…


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·