Főoldal » 2020, NBI A » Helyzetjelentés – két héttel a bajnoki rajt előtt…

Helyzetjelentés – két héttel a bajnoki rajt előtt…

A hét elején, a bajnok Falco otthonában rendezett edzőmeccsen nagy vereségbe futottunk bele. Csapatunk a hét végén Zalaegerszegen, a Göcsej-kupán lép pályára, bő két hét múlva pedig bajnoki rajt  – edzőnk adott egy kis helyzetjelentést

– Nem vagyok boldog – vágott bele nagyot sóhajtva Sabáli Balázs. – Még nem teljes a keret. Változtatva a szakmai koncepción már olyan magas játékost is szívesen látnánk, aki távolról talán nem annyira veszélyes, de mindenképpen kell még egy olyan kosaras a keretbe, aki lepattanózásban, a palánkok alatti harcban hatékonyan tud segíteni nekünk. A piac azonban pang… egyelőre nem találunk olyan szintű játékost, aki segítségünkre lehet.

Rátérve a 40 pontos (92-52) vereséggel végződő szombathelyi edzőmeccsre, szakvezetőnk azt taglalta: – Supola Zoli egy kitámasztás után jelezte, érzékeny a combközelítője. A meccs további részében nem erőltettük a pályára lépését, hiszen a játékosokra egészségesen lesz szükségünk a két hét múlva esedékes bajnoki rajton, amit nem kockáztathatunk az edzőmeccseken és a felkészülési tornákon. Melvin Johnson a talpát fájlalva, az első negyed közepe táján kivált a játékból, ő azóta kapott betétet, amely reméljük segít neki a gyógyulásában. Mezőnyposzton így nagyon megfogyatkoztunk, Pitts mellett nem igazán maradt, aki védelmet bontson, helyzeteket alakítson ki. Nagyon sok labdát adtunk el, a Falco pedig “kivégzett” minket. Mindez nem panaszkodás, tudom, máshol is vannak nehézségek, sérülések és például játékoscserék, de ezek a tények.

Ami a hétvégi Göcsej-kupát illeti, Sabáli Balázs elmondta, az osztrák Fürstenfeld ellen kezdünk: – Első ellenfelünket úgy tudjuk, visszasorolták az osztrák másodosztályba. Azt tervezzük, hogy ellenük sokat játszanak majd fiataljaink, akik reméljük hatékony, jó játékkal rukkolnak elő. Szombaton következik a házigazda ZTE elleni meccs, a vasárnapi zárónapon pedig a szlovákiai Léva lesz az ellenfél. Hogy milyen összetételben lépünk pályára, még nem tudom. Supi és Melvin is játszani akar, majd meglátják, hogy érzik magukat. Azonban még egyszer hangsúlyozom, nem edzőmeccseken, felkészülési tornákon, hanem a bajnoki nyitányon lesz szükség egészségesen játékosainkra – és persze a továbbra is keresés alatt álló magas emberre…

Csapatunk tervezett programja a zalaegerszegi Göcsej-kupán:
Szeptember 13. péntek, 13.15 óra: Fürstenfeld (osztrák) – SKC
Szeptember 14. szombat, 17.45 óra: SKC – ZTE
Szeptember 15. vasárnap, 14.15: BK Levicki Patrioti (szlovákiai) – SKC


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·