Főoldal » 2021, NBI A » Második helyen végeztünk a csoportban

Második helyen végeztünk a csoportban

Három negyeden át fej-fej mellett haladtak a felek a DEA – SKC csoportdöntőn a Morgen Ferdinánd U20-as Emlékbajnokság második napján. A 4. negyed elején jött csapatunknál egy elég hosszú, 5 perces rövidzárlat, amelyet kihasználva elhúzott és győzött a DEAC, így csapatunk a döntőbe jutásért a másik csoport győztesével játszik, hogy pontosan melyik gárdával is, az az esti csoportmeccsek után derül majd ki
DEAC -SKC 71-62  (15-14, 20-22, 18-14, 18-12)
Budapest, U20-as Morgen Ferdinánd emlékbajnokság, 80 néző
V.: Németh, Marton, Téczely
SKC U20: CSÁTALJAY B. 10/6, Fazekas 8/6, Sitku 7/3, Werner 4, SCHÖLL 15
Cs.: Csendes 9/3, CSÁTALJAY P. 6, Nyikos, Hajnal, Vámosi 3/3, Kiss Á, Göltl
Edző: Bors Miklós
Büntetőkből ellenfelünk szerzett vezetést a csoportdöntőn, majd Ricsi 2 és Fazekas Csabi 1 duplájával fordítottunk. Debreceni pillanatok következtek, fordított a DEAC, majd egészen a szakasz végéig fej-fej mellett, váltott vezetéssel haladtak a felek, a negyed végén egy ponttal a debreceni fiatalok álltak jobban.
A második etap Csabi hármasával indult. Továbbra sem “eresztették” egymást a csapatok, majd Csendes nagy hangzavart kiváltó triplája egy a Csendes-Schöll kettős vezette 10-2-es rohamot indított útjára fiataljaink részéről, így a szakasz közepén 8 ponttal megléptünk. Ellenfelünk két triplára építve egy villámgyors 10-0-lal felelt, a hullámvölgyből Csabi rángatta ki csapatunkat egy újabb hármassal. A félidő hajrájában ismét váltott vezetéssel haladtak a felek, Marci kosarának köszönhetően szünetben 1 ponttal mi álltunk jobban.

Idegesen, kapkodva kezdte mindkét csapat a 2. félidőt, amelyben közel 2 perc elteltével Vitya szerezte az első kosarat. Sajnos nem nyugtatta meg a srácokat, akik bár kialakították, de ki is hagyták a helyzeteket, a 3. negyed közepén a pontosabban játszó debreceniek egy 6-0-lal fordítottak, jött az érthető időkérés Bors Miklóstól. Egy triplával 6-tal megugrott a DEAC, amikor Ricsi szerzett bravúros duplát, majd Marci emelt be egy hármast. Debreceni dupla után Csátaljay Barna is betalált távolról, ezzel aztán abszolút fifty-fifty (50-50) lett a parti. A szakasz  ellenfelünk triplájával és 3 pontos vezetésével ért véget.
Sajnos a 4. negyed elején “bedeszkázták” fiataljainknak a DEAC gyűrűjét, ráadásul elég rossz felfogásban, görcsösen, erőlködve játszottak a fiúk. Nekünk semmi nem, az ügyesen, csapatként ekkor – ismerjük el – egyértelműen jobban játszó debreceni srácoknak pedig szinte minden sikerült, 12-0-ra nyerték a szakasz első felét és 15-tel elléptek. Negyedbeli első kosarunkat több, mint 5 és fél perc elteltével Csátaljay Péter szerezte.  Az ő és triplát “vágó” bátyja vezérletével félpályás kitámadó zónával labdákat és könnyű kosarakat szerezve, egy 9-2-vel 10 ponton belülre kerültünk 2 és fél perccel a befejezés előtt.

Bors Miklós: – Kikaptunk, de nincs katasztrófa, nincs semmi veszve. Tény, hogy gyengén játszottunk, de három negyeden át így is partiban voltunk a DEAC-cal, majd, miután a negyedik negyed elején jött a hullámvölgy, valamennyire még vissza tudtunk jönni. Ha így játszva is tudtunk egy remek csapat ellen egy szoros meccset játszani, akkor holnap ennél csak jobb  jöhet. Az elsődleges célt, a négy közé jutást elértük, de nem szeretnénk itt megállni. Bár beszélünk még a mai meccsről, nem “ragozzuk túl”, hanem legyen bárki is holnap az ellenfél nekimegyünk.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·