Főoldal » 2022, NBI A » Felépülésre várva

Felépülésre várva

Csapatunk játéka – legalábbis a Körmend ellen látottak erre engednek következtetni -, fokozatosan kezd összeállni. Szakvezetőnk, Dzunics Braniszláv viszont továbbra sem számíthat korábbi játékosára, a volt válogatott Juhos Leventére

A 31 esztendős, a négyes és az ötös poszton egyaránt kiemelkedő teljesítményre képes korábbi válogatott kosaras ugyan edzésbe állt csapatunknál, de a térde sajnos begyulladt, így nem léphetett pályára csapatunkban az edzőmeccseken.
Levente folyamatosan kezelteti sérült térdét, de tekintettel arra, hogy jelenleg sajnos nem számíthatunk játékára, klubunk – amellett, hogy minden rendelkezésére álló orvosi segítséget megad Leventének felépülés érdekében – átmenetileg szünetelteti a tapasztalt kosaras szerződését. Az erősítő edzéseket folyamatosan végző játékos, abszolút megértő volt az eset kapcsán és ő is azon dolgozik, hogy mielőbb csatasorba állhasson csapatunknál.
Rutinjára, tapasztalatára nagy szükségünk lenne, arról nem is szólva, hogy fiatal magas embereink, Schöll Ricsi, Sitku Marci vagy éppen Werner Viktor is rengeteget tanulhatnának tőle edzéseken.
Ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk!


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·