Főoldal » 2022, NBI A » Segítés-visszaváltás

Segítés-visszaváltás

Help and recover – segítés és visszaváltás! Kedvenc sportágunkban létezik egy ilyen védekezési “manőver”, amely 1-1 mérkőzésen általában úgy 2 másodpercig tart. Csapatunknál szükség volt egy ilyen “védekező eljárásra”, amely azonban jóval hosszabb ideig, közel 3 hónapig tartott – és működött

Olvasóink, szurkolóink számára – akik folyamatosan figyelemmel kísérik csapatunk szereplését – nyilván ismertek voltak nehézségeink – sorozatos sérülések, vereségek – a szezon elején. Miután október 2-án egy saját maga és szurkolóink számára is emlékezetes Paks elleni mérkőzés végén, az akkor 36 pontjával csapatunkat győzelemre vezető Milos is megsérült, vezetőségünk lépni kényszerült – már csak azért is, mert már az is felvetődött, hogy olyan szinten “elfogyunk”, félő volt, hogy ki sem tudunk állni. Mondhatni külső segítségre – help – szorultunk.
Vezetőségünk segítségként megtalálta Quincy Diggs-t, akit év végéig, bő 2 hónapra, Milos remélt felépüléséig szerződtettünk.
Ideiglenesen szerződtetni valakit kicsit olyan, mint amikor egy meglévő, működő család felvállalja, hogy egy idegen, kívülről érkező gyereket is nevelni kezd, vállalva bizonyos buktatókat; például, hogy a jövevény nem nagyon tud beilleszkedni, “kilóg” a sorból, és egyéb nehézségek. Nos Diggs érkezése kezdetben nem hozott áttörést, majd jött az oroszlányi mérkőzés… A 2. negyed közepén 29-24-es hátrányban voltunk, amikor Diggy bedobott egy triplát. Nos, ez a kosár akkor egy 24-7-es rohamot indított útjára, s ebben ideiglenesen szerződtetett játékosunk volt az egyik főszereplő!
A történet azóta ismert és örömteli – gyakorlatilag megállíthatatlanok vagyunk, és Diggy eredményessége mellett védekezésével szépen kivette részét a sikerekből, sokat és hatékonyan segített. Azt is tudtuk: a klub- és szakvezetés, valamint a társak és a szurkolók által is érthetően megkedvelt Diggy esetében eljön majd az elválás, a búcsú nehéz pillanata.


Dramaturgiailag, ha véletlenül is, de tökéletesen jött ki a Szeged elleni mérkőzés előtt, a bemutatáskor, a legnagyobb mezszámot (51) viselő visszatérő Milos ment be utolsónak, s rögtön utána jutalmazta vezetőségünk – teljesen megérdemelten – Diggy-t, ezzel pedig sikerült “szinten tartani” a közönségkedvenc Milos visszatértekor felcsattanó vastapsot.
Közel 3 hónap kihagyás után Miloson érthetően érződött a hosszú kihagyás, de a hajrára “ledobta magáról” a (játék)rozsdás láncokat, s bedobott egy kulcs duplát, majd triplát, csapatunk pedig a nagy visszatérővel a soraiban folytatta a remek menetelést!
Diggy, köszönjük a segítséget, nem felejtjük, amit Sopronban letettél az asztalra! További sok sikert kívánunk a pályafutásod során! Még annyit hadd kérjünk, hogy ha úgy adódik, hogy szembekerülsz velünk, azért ne nagyon “rosszalkodj”… meg aztán ki tudja, alakulhatnak úgy a dolgok, hogy valamikor a közeljövőben újra SKC-mezt öltesz majd magadra…


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·