Főoldal » 2021/22, NBI A » Szív és szurkolótábor

Szív és szurkolótábor

Finoman fogalmazva sem a legjobb előjelekkel készül csapatunk az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésére, a kulcsfontosságú Kaposvár elleni találkozóra.  Több játékosunk, valamint görög vezetőedzőnk, Kostas is betegeskedett a héten. A szakvezető pénteken délelőtt még nem tudta, kire is számíthat holnap
Edzőnk a honlapunknak elmondta, ahogy csapatának több játékosa, betegség miatt ő maga is hagyott ki edzéseket a héten, és ezeket segítője, Bors Miklós vezette. Kostas kifejtette: több játékos is csak a hét második felében, csütörtökön állt edzésbe, sőt, akadt, aki csupán pénteken tudott edzeni.
Csapatunk még ma sem teljesen egészséges, vezetőedzőnk hangsúlyozta: nem lesz erő, ami őt távol tartaná a 19 órakor kezdődő összecsapástól. Az, hogy a héten hozzá hasonlóan betegeskedő játékosai közül kire számíthat és kire nem, azt pénteken még nem tudta.

Amiben viszont biztos, hogy a srácokat jónéhány alkalommal a győzelembe szinte belehajszoló szurkolótáborban egyértelműen bízhat, és arra is, hogy akik vállalják a játékot, szívvel-lélekkel harcolnak majd.

Reménykedik benne, ez elég lesz az igen jó erőt képviselő Kaposvár hazai legyőzéséhez, a bő 4 hónapja, tavaly november 14-e óta tartó hazai veretlenség megőrzéséért, amely alatt a Körmend, a ZTE, a Szeged, a Falco, a DEAC és a Szolnok is “vert seregként” volt kénytelen távozni Sopronból.

Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·