Főoldal » 2021/22, NBI A » Csoportgyőztesek – elődöntősök (SSKA U18)

Csoportgyőztesek – elődöntősök (SSKA U18)

A Soproni Sportiskola U18-as együttese már az országos döntő első napján kvalifikálta magát az ország legjobb 4 csapata közé, előbb  Falco, majd a MAFC együttesét legyőzve. A srácok a pénteki csoportdöntőn a Vasas ellen is nyertek, így csoportelsőként jutottak az elődöntőbe
SSI KA SKC A – Falco 72-64
SSI: CSENDES 28/12, CSÁTALJAY P. 17, Nyikos 6, Szabó D. 5/3, Flasár 8
Cs.: Tóth D. 3, Lakatos 4, Keller, Woditsch, KedmeneczParádésan, 10-1-gyel kezdtek fiataljaink, majd két triplával feljöttek a szombathelyiek. Ezt követően tartották szűk előnyüket a fiúk. A félidő hajrája egyértelműen az övék volt, szünetben 11 ponttal vezettek.
Szünet után úgy is tartották 10 pont körüli előnyüket a srácok, hogy ekkor már rendre kimaradtak a tiszta távoli helyzetek. A negyed végén egy triplával 8-ra csökkentette hátrányát a Falco. A 4. negyed elején 4 és fél percig nem született kosár, majd 6-ra csökkent az előny. 6 perc elteltével Nyikos lerohanásból talált be, de a lendületbe jövő szombathelyiek 2 triplával nem egészen 3 perccel a vége előtt 2-re feljött a Falco. Csendes bravúros floaterrel duplázta meg az előnyt, de erre felelt a Falco. Az utolsó percre fordulva Csendes triplájával 5 pontra nőtt az előny, győzelemmel kezdtek a srácok!
MAFC – SSI KA SKC A 66-76
SSI: Csendes 9, CSÁTALJAY P. 23/9, NYIKOS 9/3, SZABÓ D. 17/3, Flasár 5
Cs.: LAKATOS 8, Woditsch 3/3, Bőhm, Kedmenecz 2, Tóth D.Egy negyed után 5 büntetőt elhibázva voltak 3 pontos hátrányban fiataljaink az első nap második meccsén. A második etapot aztán 8-0-lal kezdték a fiúk, majd tartották 5 pont körüli előnyüket, s a félidő végén rátéve még egy lapáttal szünetig Csátaljay Peti vezérletével 9 pontos előnyt szereztek.
A 3. negyedben a fiúk tartották 5 és 10 pontos előnyüket, s 6 pontos fórral vágtak neki a 4. etapnak. Ezt 5-0-lal kezdve 1 pontra felzárkóztak a fővárosiak, de Szabó Dániel vezetésével egy 6-0-lal feleltünk. Még visszajött 3 pontra a MAFC, de a kritikus pillanatban megint sikerült újítani, s végül 10 pontos győzelmet aratva fiataljaink bejutottak a négyes döntőbe.
SSI KA SKC A – Vasas 67-63
SSI: CSENDES 11/6, CSÁTALJAY 19, NYIKOS 9/3, Szabó D. 9, FLASÁR 16
Cs.: Bőhm 2, Woditsch 1, Lakatos, Kedmenecz, KellerA srácok a 2. negyed közepéig kézben tartották a csoportdöntőt, akkor 10 ponttal vezettek. Ekkor azonban megtört a lendület, és egy 12-0-lal fordított, szünetben pedig 3 ponttal vezetett a fővárosi gárda.
Gyorsan megduplázta szünetbeli előnyét a Vasas, de fiataljaink “kapcsoltak”,  felzárkóztak, sőt a rendkívül színvonalas 3. etap hajrájában át is vették a vezetést. A negyed 50-50-es eredménnyel ért véget. A 4. negyedet Flasár villanásaival egy 11-3-as 4 és fél perccel kezdve elléptek a srácok. A szakasz közepén jött egy  hullámvölgy, 1 perccel a befejezés előtt 1 pontra csökkentette hátrányát a Vasas, de a végjátékban magas embereink ügyes játékával – Flasár gólpassz, Szabó D. (2+1) – végül megnyerték a csoportdöntőt és a csoportot.
Fotó: SSKA/ Facebook

Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·