Főoldal » 2022, NBI A » Másodedzőnk belevág a munkába az U20-as válogatott élén

Másodedzőnk belevág a munkába az U20-as válogatott élén

Hétfőn Pécsett – Schöll Ricsivel a keretben – megkezdi a felkészülést a július közepétől Grúziában, a B-divíziós Európa-bajnokságon szereplő U20-as válogatottunk – csapatunk másodedzőjének, Bors Miklósnak az irányításával

– Milyen érzésekkel, gondolatokkal vágsz bele első válogatottbeli munkádba?
– Nagy megtiszteltetés ez a felkérés, ugyanakkor nagyon nagy kihívás is egyben, amelyben van sok megoldandó nehézség is, de megpróbáljuk ezeket a legjobb tudásunk szerint leküzdeni.

– Mit értesz nehézségek alatt?
– Például, – ami valahol persze jó is – hogy a bajnoki végjátékban érintett mind a négy csapatban, tehát a döntő és a bronzcsata résztvevőinél egyaránt vannak kerettagjaink, így ők csak később tudnak bekapcsolódni, attól függően, meddig tart a döntő és a bronzcsata. A többi kerettag számára viszont már hetekkel ezelőtt befejeződött az idény. Velük vagy személyesen, vagy klubjaikon, másod- vagy erőnléti edzőjükön keresztül már egyeztettem és mindenki kapott edzéstervet, hogy felkészülten érkezzen Pécsre, ahol az első dolgunk egy fizikai felmérés lesz. Az NB I élcsapataiban szereplő kerettagok jó része azért nem meghatározó a saját csapatában, az egyik fontos feladatunk lesz lehetőleg minél előbb azonos szintre hozni a kerettagokat.

– A felkészülési program összeállt már?
– Igen, a jövő héten Pécsett kezdünk, ahol egy hetet töltünk. Ezután pedig egészen a grúziai tornáig Székesfehérváron készülünk, ahol a tervek szerint július 1-én és 2-án játszunk két edzőmeccset a szlovákokkal, majd a következő héten – itt még a pontos játéknapok szervezés alatt állnak – Irán U19-es csapatával játszunk szintén két meccset.

– Milyen céllal vágtok neki a munkának – már ami magát az Eb-szereplést illeti?
– A miénk az Eb-n az egyetlen négycsapatos csoport,a másik háromban öt-öt csapat szerepel. A bolgárokkal, az írekkel és a lettekkel vagyunk együtt, az első két helyezett jut tovább, első lépésben innen szeretnénk továbblépni. Magunk elé azt tűztük ki, hogy hozzuk ki a társaságból a maximumot, aztán meglátjuk ez mire lesz elég.

– Mennyire “van képben” a szakmai stáb, az ellenfeleket illetően?
– Elég nehéz dolog ez most, mert a koronavírus miatt nem voltak Eb-k az előző években, bár tavaly rendeztek Challenger-tornákat. Szerintem ez most kicsit mindenkinek fejesugrás lesz az ismeretlenbe, de kapcsolatban állunk más országokból edző kollégákkal, szakemberekkel, és próbálunk anyagokat szerezni az ellenfelekről.

– Szerkezetileg milyen lehet az U20-as válogatott?
– Maradjunk annyiban, vannak posztok, amelyeken nagy harc lehet a csapatba kerülésért, és sok fejtörést okozhat, ki kerüljön az utazó keretbe, de olyan is, ahol azért kevesebb a válogatási lehetőség.

– Az U20-as válogatott, az már valahol a felnőtt nemzeti csapat amolyan előszobája…
– Igen, és stábunk tagja Váradi Kornél – aki egyrészt az U18-as csapatot vezeti, másrészt a felnőtt válogatott szakmai stábjában is ott van – aki segíti az átmenetet a korosztályos válogatottak és a felnőtt csapat között.

 


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·