Főoldal » 2015, 2016 » Csak a győzelem elfogadható

Csak a győzelem elfogadható

2015. december 19-én, 18 órás kezdettel hazai pályán, a Novomatic Arénában fogadjuk a budapesti MAFC csapatát.12360334_936875703064152_2801189694571303859_n

A fővárosiak nem állnak túl fényesen a bajnokságban, az utolsó előtti tizenharmadik helyen állnak tizenegy meccs után. Ha lehet így mondani, formába lendült a MAFC, egy héttel korábban a sereghajtó és azóta edzőt cserélő Jászberényt gyűrték le. Eddig három győzelem akadt a fővárosiak horgára a nyolc vereség mellé, a JKSE legyőzése mellé két bravúr eredményt könyvelhetnek el Lakisték: a bajnokaspiráns Körmendet és a ZTE-t is térdre kényszerítették.

 Szezon elején Stefan Timbus vezetőedző elvállalta a csapat vezetését. Mivel az eredmények nem jöttek, Timbus távozott a MAFC-tól, azóta Garai Péter, a csapat ügyvezetője végzi a szakmai munkát is. A játékos keret is kezd kialakulni, anyagi helyzete miatt a négy helyett három légióst foglalkoztat a ’műegyetemisták’ gárdája. Egyes posztra a tengerentúlról igazoltak embert, Mark Smith személyében. Hamar beilleszkedett hazánk bajnokságába, 16-os pontátlag mellé meccsenkénti négy gólpassz járul. Bedobó posztra is külföldi játékost hívtak meg, a kanadai Singh Sihota is remekelt eddigi meccsein, 16 pontos átlag mellé meccsenként nyolc lepattanót szed. Center posztra a szerb Nikola Siladji érkezett, a gyűrű alatt hatékony játékos meccsenként 12 egységet szerez és hét lepattanót könyvelhet el mérkőzésenként. A magyar maguk a nyáron gyengült, Körmendre tette át a helyét Lakosa Zsolt. Sikerült azonban megtartania a MAFC-nak a magyar kosárlabda egyik legnagyobb tehetségét, Mócsán Bálintot, illetve több korosztályos válogatott erősíti még mindig a fővárosiakat.

Egy hete nagy győzelmet arattunk hazai pályán, a Zalaegerszeget vertük hosszabbításos meccsen. Mivel a nemzetközi kupában nem vagyunk érdekeltek, így egy hétnyi idő alatt bőven volt időnk felkészülni a mérkőzésre és ki tudtuk pihenni az előző mérkőzést. A MAFC ellen csak a győzelem elfogadható, ha továbbra is szeretnénk az élbolyra tapadni. A   Magyar Kupa tagságot lényegében már megszereztük, így emiatt már nem kell izgulnunk.

IMG_4443_1

Sabáli Balázst arról kérdeztük, mik a meglátásai a mérkőzéssel kapcsolatban:

Azt gondolom, hogy az idei bajnokságban nincsen könnyű mérkőzés, így lesz ez holnap is, hiszen a MAFC bben szezonban már háromszor tudott nyerni idegenben. A Zalaegerszeg és a Körmend otthonában is győzelmet arattak. Játékuk erőssége az, hogy felszabadultan és gyorsan kosárlabdáznak és minden játékosuk, minden posztról képes távolról jól dobni. Ezt mindenképpen ki kell hogy védjük, ill. meg kell állítanunk a gyors indításaikat. Sajnos Tóth Gergő napok óta nem edz velünk, combhajlítóizom-sérülés miatt, ill. két napja Bán Tibor bokája is megsérült, így nem valószínű, hogy rájuk számíthatunk. Ezektől függetlenül bízom benne, hogy hazai pályán nem ér minket meglepetés és le tudjuk győzni a vendégcsapatot, így jó szájízzel tudjuk elküldeni a csapatot a karácsonyi szünetre.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·