Főoldal » 2017 » Az élet nem áll meg, de egyre nehezebb – Sasa is “kidőlt”

Az élet nem áll meg, de egyre nehezebb – Sasa is “kidőlt”

A műtétje után lábadozó Dénes Gábor után, a hét elején Sasa Zagorac is megsérült, így csapatunk a belső posztokon erősen megfogyatkozva próbálja szombaton este 19 órától legyőzni a Zalaegerszeget a Novomatic Arénában

A hétfői edzés kezdéseként, csapatunknál elemezték a Székesfehérváron történteket. Mint edzőnk, Sabáli Balázs kifejtette: második szándékból, a palánkunk alatt szerzett lepattanók, valamint gyors indítások után az Alba 24 ponttal szerzett többet, mint mi. Az elemzést követően edzésbe állt a gárda, az edzésen azonban Sasa Zagorac Achilles-ín sérülést szenvedett. Szakvezetőnk elmondta, szakadás ugyan nincs, de a szlovén Európa-bajnoknak pihentetnie kell a sérült sarkát. A közelmúltban operált Dénes Gáborra amúgy sem számíthatott volna a szakvezetés, most sajnos egy időre Sasa is harcképtelen lett, így magas posztokon erősen foghíjas lesz az együttes.

Ettől függetlenül persze, – ahogy edzőnk fogalmazott – az élet nem áll meg, csak egyre nehezebb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megfogyatkozva bár, de fiaink természetesen készültek a ZTE elleni összecsapásra. A zalaiakkal kapcsolatban edzőnk kiemelte: az évek óta Bencze Tamás irányította a ZTE, ugyan változó légiósokkal, de nagyjából azonos rendszer szerint játszik. Erre próbált felkészülni a tartalékos SKC.


Sabáli Balázs nagyon bízik a hazai pálya előnyében, és mint mondta, most, ebben a borzasztó nehéz helyzetben tényleg óriási szükség lesz a szurkolók segítségére. Biztos, hogy jó hangulatú összecsapás lesz a szombat esti, hiszen várhatóan Zalaegerszegről is sok szurkoló érkezik. Edzőnk szerint, ha védekezésben sikerül megvalósítani, amit tervez a gárda,  azaz egy szervezett csapatvédekezéssel, és természetesen a soproni közönség segítségével így, erősen tartalékosan is elérhető a cél, a zalaiak legyőzése, azaz a szurkolók belehajszolhatják a csapatot a győzelembe.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·