Főoldal » 2012, 2013 » Edzőmeccset vesztettünk, de játékost “nyertünk

Edzőmeccset vesztettünk, de játékost “nyertünk

Három negyeden át vezettünk, de végül alulmaradtunk a szlovák ezüstérmes otthonában, Rávkomáromban, de a végén fordított a Komárno. A csapatunk által tesztelt Jonathon Thompson meggyőzte a szakvezetést, a kosaras az SKC játékosa marad

Komárno-SKC 82-79 (21-24, 16-19, 16-15, 29-21)

SKC: Thomas 13/9, Thompson 13, Takács, Tóth G. 2, Barovics 16. Cs: Ruják 11/6, Molnár 11/6, Trepák 4, Dénes 9/6.

Jól kezdett, szervezett védekezéssel, s pontos támadójátékkal rukkolt elő csapatunk.  Tóth Geri keveset játszott a még a Göcsej-kupán “összeszedett” ujjsérülése miatt. Az edzőmeccs fő célja csapatunk szempontjából a próbajátékon lévő amerikai hátvéd, Jonathon Thompson tesztelése volt. A társaival két napja együtt edző amerikai kosarasnak is szerepe volt abban, hogy szünetben 6 ponttal vezettünk.

A harmadik negyed küzdelmes csatát hozott, a záró szakaszban pedig a nagy dobópárbajban a hazaiak valamivel pontosabbak voltak, s ekkor azért már be-becsúszott néhány hiba a soproni csapat védekezésébe, amit a révkomáromiak könyörtelenül kihasználtak.

A meccs után edzőnk, Sabáli Balázs honlapunknak elmondta, a találkozó remekül szolgálta a csapat felkészülését a pénteki székesfehérvári bajnokira. Az új játékosról pedig úgy tűnik, képes lehet megoldani azt a feladatot, amire a csapatnak a kettes posztról szüksége lehet.

 


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·