Főoldal » 2018, NBI A » Csak a győzelem – Ryan játéka kérdéses

Csak a győzelem – Ryan játéka kérdéses

Szerdán este 7-től a DEAC együttesét fogadja csapatunk az alsóházi középszakaszban, Ryan játéka kérdéses


Még nagyon halvány matematikai esély van rá az alsóházi középszakasz második körének megkezdése előtt, hogy megelőzzük a debreceni gárdát, és ezzel elkerüljük a playout párharcot, de ez tényleg csak elméleti jellegű esély.
– Amíg van matematikai remény, meg kell próbálni megragadni az esélyt – fejtegette vezetőedzőnk Sabáli Balázs, majd hozzátette: reálisan nézve azonban nem ezért, hanem a MAFC-cal szemben a múlt heti fővárosi győzelemmel megszerzett lépéselőny megtartásáért fontos, hogy hazai pályán megnyerjük a debreceniek elleni meccset.

Csapatunk dolgát nehezíti, hogy a múlt pénteki edzésen amerikai centerünk, Ryan Watkins rosszul fogott talajt és a térdéhez kapott. Az orvosi vizsgálatok szerint Ryan sérülése nem súlyos, de azóta nem edzett. Hogy játszhat-e az elképzelhető, hogy csak a mérkőzés előtt, a bemelegítésnél derül ki. Edzőnk nagyon bízik abban, hogy a csupa szív középjátékos bevethető lesz, már csak azért is, mert a Jászberény elleni hazai meccsen – amelyen eltiltása miatt nem játszhatott – bebizonyosodott, nélküle mennyire sebezhetőek vagyunk a palánk alatt. Sabáli Balázs röviden így foglalta össze a mérkőzéssel kapcsolatos elvárását: akár Ryan-nel, akár nélküle, de győzni kell!


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·