Főoldal » 2018, NBI A » Mészáros Máté távozik

Mészáros Máté távozik

Bár a vezetőség szívesen hosszabbított volna vele, távozik csapatunktól Mészáros Máté

A tavaly nyáron Kecskemétről igazolt hátvéd távozásáról ügyvezetőnk, Pojbics Szabolcs tájékoztatta honlapunkat. Kifejtette: az előző évadban Máté egyike volt a csapat azon kevés játékosának, akinek mind hozzáállásával, mind pedig a teljesítményével elégedett volt a klub és a szakvezetés. Éppen ezért több alkalommal is kísérletet tett arra, hogy maradásra bírja a kosarast, de ő a távozás mellett döntött. Ügyvezetőnk hozzátette, a kosaras elmondta neki, nem szakmai oka van távozásának. Zárszóként ügyvezetőnk annyit mondott, sajnálja, de elfogadja Máté döntését.

Maga a kosaras távozása kapcsán honlapunknak annyit mondott, szeretett csapatunkban játszani, végig büszkén viselte a soproni mezt. Az utolsó mérkőzés utolsó pillanatáig próbálta tudása legjavával segíteni a csapatot. Mészáros Máté kifejtette: úgy érzi, ebben a sikertelen évadban is nagyon sokat tanult, köszöni a lehetőséget és a bizalmat a klub vezetésének és a szakmai stábnak. Az utolsó, budapesti mérkőzésen kivívott győzelem után – köszönhetően a csapatot a MAFC otthonába a playout meccsen is elkísérő szurkolók által teremtett hangulatnak, – jó érzésekkel távozik csapatunktól. Távozása kapcsán Máté megerősítette, hogy nem a gyenge szereplés és nem szakmai okok miatt távozik, annak oka meglehetően összetett – ennél többet nem árult el.
Máté, köszönjük, amit az SKC-ért tettél, további pályafutásodhoz pedig sok sikert kívánunk!
Sopronban mindig szívesen látunk.


Copyright © · Soproni Kosárlabda Club · Minden jog fenntartva ·